Hogy barátságuk hogyan indult, nem derült ki számomra. Hogy a kémia iránti vonzódásuk is lehetett volna alapja, az viszont mondható. Mindenesetre, mire a közös könyvük alapját adó, hosszas beszélgetésekbe kezdtek, alaptanulmányaikat már mindketten túlszárnyalták. A kémiai tudományok doktora és a vegyésztechnikus már megtalálta és gyakorolta életre szóló elkötelezettségét. A kémiában jól megtapasztalt kikristályosítási folyamat már mindkettejükben lezajlott.
Szolgálatba álltak. Az Ember szolgálatába, Isten nevében. A földi élet megsegítésére.
A katolikus és a zsidó vallás képviseletében. Különböző utakon indulva érte, az igazsághoz különböző utakon közelítve. A méltó élet megéléséhez kellő megoldásokat keresve. Önmagukat hitben ösztönözve. Fáradhatatlanul. A jezsuita pap, a zsidó rabbi. Barátságban. Mély barátságban egymással, csak a Teremtővel elmélyültebben.
Beszélgetéseik „A Földről és az Égről” kiadásra kész kézirata három évvel azelőtt került nyomtatásba, hogy José Mario Bergoglio 1,2 milliárd katolikus pápája lett. Akinek Abraham Skorka rabbi akkor már rég a barátja volt, s a nem kis változás ellenére is az maradt.Szolgálatba álltak. Az Ember szolgálatába, Isten nevében. A földi élet megsegítésére.
Buenos Aires akkori érsekének és a Seminario Rabínico Latinoamericano zsidó vallási és egyetemi központ rektorának beszélgetései nem csak elképzelhetővé teszik, de gyönyörűen példázzák a felekezetek közt megvalósítható párbeszédet. Minden ellenkező elgondolás ellenére. Minden, a világszerte is ez ellen ható munkálkodás ellenére. Mert mindketten hidat szeretnének építeni a vallásaik, valamint a világ egésze és vallásaik között. Beszélgetéseik a lehető legtöbb témában vetik fel a hit és a mindennapi élet mozgatóit, félreértéseit, átlátni, megérteni valóit ahhoz, hogy az igazság minél inkább kirajzolódhasson. Beszélnek a hitről, a hitetlenségről, a nőkről, az abortuszról, az öregekről, a tudományról, az oktatásról, az imádságról, a globalizációról, a pénzről, a világot keserítő szegénységről. A válásról, kapitalizmusról, a kommunizmusról, az egyneműek házasságáról, a bűntudatról, halálról, a holokausztról, a hatalomról, az eutanáziáról, politikáról, a vallási vezetőkről. Istenről. Emberin.
Nem véletlenül lett a könyv az első találgatásokhoz támpont: mi várható, mit képvisel majd elsősorban Jose Mario Bergoglio pápaként.
Az új helyzetben barátjának másról kellett gondolkodnia és döntenie. Arról, hogy a továbbiakban beszélhet-e majd barátságukról nyíltan, nyilvánosan. Amiatt, akivé barátja lett. A pápák sorában is több mindenben különlegesnek számító. Mert ő az első jezsuita egyházfő, az első pápa az amerikai kontinensről, Földünk déli félgömbjéről. III. Gergely pápát követően (731-741) az első, nem európai beiktatott.
Mindezt tudva, mit kell tennie?
Komoly dilemmával küzdött, hisz barátságuk élete egyik meghatározó összetevője volt. Megjelent könyvük tematikájának méltatása mellett sokan hangot is adtak a szellemiségüket átható, egymáshoz viszonyulásuk mélységének. A elkötelezett barátság érzékelhetőségének. Ami ott volt mérlegeléseikben, felvetéseikben. Ami hozzájárult együttgondolkodásukhoz, megértéseikhez, fejlődésükhöz, tisztánlátásukhoz. Ami az egyházaik egymáshoz közelítéséhez, a közösen megálmodott hidak megteremtéséhez megrendíthetetlen alapul szolgált. De azzal, hogy barátságuk ténye, az, hogy ilyen barátot tudhat magáénak, hirtelen a világ elé táruljon és ott akár gondolat-zárakon fennakadhasson, megmérettessen, egyelőre nem tudott mit kezdeni. Mert hirtelen és váratlan volt, hogy a minden nagyzástól, túlzástól mentesen élő és létező, józan, a hivatalával, rangjával soha vissza nem élő barátjából pápa lesz. Aztán legalább olyan hirtelenséggel, ahogy annak a híre érkezett, hogy igen, ő lesz a pápa, összeállt benne a bizonyosság: a világnak tudnia kell, hogy ők ketten barátságukban mennyire összeforrottak és mennyire mindig is azok voltak. Hogy ezért is tudnak külön-külön és amikor csak lehet, együtt dolgozni, a változásért tenni. A lehető legjobbért. A változások legjobbjaiért. Szóban és csendjeikben zajló párbeszédeikkel segítve megtörténtét.
Igen, csendjeikben is. Mert az nem az élettől való elszakadás, a tétlenség állapota. Épp ellenkezőleg – magyarázza. A csendekben éled azt az intellektuális és lelki készenlétet, amely az élet megértését segíti. Mely a tudatosságot ébreszti a bibliai sorokban lévő üzenetek értelmezéséhez.
Jose Mario Bergoglio és Abraham Skorka rabbi barátsága a kezdetektől a párbeszédben teljesedett. Amiről a rabbi azt tartja: az maga a másokhoz való kapcsolódás esélye. Amihez az önmagunkkal folytatott párbeszéd képességének megszerzésével juthatunk. Ami rávezethet bennünket arra, hogy kik vagyunk. Ami éberré tehet bennünket létezésünk értelmére embertársainkhoz, a természethez, a környezetünkhöz való viszonyunkra. Hiánya csak az ember ember ellen fordulását, a gyengülést, a kiábrándulást hozza, a rombolás különböző formáit öltve. Mindenben, ami egyébként életigenlő lenne.
Ezért került mindkettejüknek elsődleges céljai közé az azonos hullámhosszra kerülés esélyének folyamatos teremtése ahhoz, hogy a katolikus egyház és a zsidó vallás képviselői közösen is segíthessék egy jobb világ létrejöttét.
A könyv megjelent, történetük folytatódott. Három évre rá a léptékek Jose Mario Bergoglio számára lényegeset változtak. Lényegisége azonban nem.
Addig a Buenos Aires-i Érsekség épületében lakó, busszal járó barát, ha kötelessége Rómába szólította, turista osztályon repült. Együtt munkálkodásukhoz elég volt egy-két faasztalt összetolni a rabbi szerényebb körülményei közötti környezetében, a Benei Tikva zsidó közösség házában, ha épp ő jött hozzá. Mert felváltva jöttek-mentek egymáshoz, hogy a beszélgetést hol itt, hol ott folytassák az útközben vett croissant és egy kávé mellett.
Ferenc pápaként a napi életéhez nem foglalta el a rangjához tartozó lakosztályt, inkább a vatikáni Szent Márta-házba költözött. Névválasztásával sem a tradíciókat követte. Egy korábban még nem használtat választott. Szent Ferenc életében, elveiben, tetteiben talált példaértékűre. A szegények iránti felelősségvállalása, az élőlények, a természet, az élőség iránti érzékenysége, tenni akarása miatt. Párbeszédkészsége miatt is, ami a muszlimokkal való hitek közötti eszmecserékhez vezetett.
A könyv megjelenése után egy évvel, rabbi barátját az Universidad Católica Argentina díszdoktorává fogadta. Eleddig az első és egyetlen zsidó rabbiként.
Négy évvel azután pedig pápaként az Európai Unió Parlamentjében így beszélt:
„Elérkezett az idő, hogy egy olyan Európát építsünk közösen, melynek középpontjában nem a gazdasági élet, hanem a személy, az elidegeníthetetlen értékek szakralitása áll. (…) Olyan Európát valósítsunk meg, mely az eget szemléli: eszményképeket követ, megvédi az embert, biztos és szilárd talajon halad, értékes viszonyítási pontot jelentve az egész emberiségnek.”
S mert hitük, elkötelezettségük az ember sorsa és egymás iránt sem addig, sem azóta nem változott, erre biztosan mindketten azt mondták: Úgy legyen. Ámen.
A cikk a Jelen hetilapban jelent meg: https://jelen.media/athallasok/a-papa-es-arabbi-3456/
