Amikor leírtam, már akkor éreztem, hogy tartalmi gazdagsága, mélysége, esszenciájának sűrűsége többször meglep majd még annak a bizonyos mondatnak, ami akkor és ott az előttem lévő fehér papírra került: megértésed szabadság. Az ő mondatait hallgatva idéződtek fel bennem a leírás pillanatát megelőző gondolataim, mert épp egy újabb értelemmel gazdagította a kétszavas mondatomat azzal, amit elmondott.
A zenetanulásról beszélt az akkor még huszonegy, a ma is még csak harminc éves hasonlíthatatlan londoni csodagyerek, vagy ahogy gyakran emlegetik, a határtalanul kreatív zseni, Jacob Collier. Semmiképp sem lenne jó, ha amit mond, az épp emiatt és ezáltal lenne hárítható. Mármint zsenialitása miatt. S amit mond, az mint nyilvánvaló, rögtön olyasvalaminek lenne tartva, ami csak néhány kivételesre igaz, ezért aztán figyelmen kívül is hagyható. Mert pont tőle kéne hallani, mennyire nem így van. Tőle meghallani, aki nem csak érti, hanem folyamatosan cselekvésbe is fordítja megértését. Mitől tudja? Átlátta fontosságát és létezés-minőségi jelentőségét. Így lett multi-multi-instrumentalista. S tapasztalásával így tágíthatja továbbra is adottságainak összes határát. Eddigi pályafutása azt mutatja, ezt is teszi. Mindössze tizenhárom éve tartó karrierje alatt hat Grammy díjat nyert.
„A hangszertanítás a technika megtanításában jó, de a struktúra megismertetésében elsajáttítatásában nem. Azt a zenehallgatás és a műértelmezés útján, saját tapasztalással tanulod. Ez az én esetemben a hangszer megértésével, érzékelésével kezdődik. Tizennégy évesen kaptam meg az első bőgőmet. Nem tudtam játszani rajta. Viszont rendszeresen énekeltem basszus szólamot, a zongorán is játszottam a dallamhoz tartozó basszusokat, és tudatosan hallgattam a világ legjobb basszusgitárosait. A basszus szólam szerepét, funkcióját tökéletesen értettem tehát, mielőtt a hangszert a kezembe vettem. Ugyanez történt a dobokkal. Magát a hangszert értettem meg először, a szerepét, a kompozícióban lévő funkcióját. Majd technikai tudást szereztem tökéletes megértésemhez. Az előre megálmodott elképzelésemhez zárkóztattam fel magam technikailag. Annak megvalósításához, amit magamban már megalkottam, létrehoztam. Az alkotást a másik, hagyományos oldalról való közelítés viszont nem teszi lehetővé a technikai tudás egy bizonyos szintjének elérése előtt.” Olyannyira, hogy sokak nem hogy az alkotásig nem jutnak el, de a hangszeres játék elsajátításáig sem. Feladják. Annyira monotonnak, lélekölőnek tartják a gyakorlást - teszem hozzá magamban csendesen. Ahogy tudom, idő előtt abbahagyják az éneklést, mert nem boldogulnak a zenei írás és olvasás alapjaival, nem értik a kottázás a kottaolvasás miértjét, szerepét. Hogy értenék jelentőségét, mikor még írni, olvasni sem tudnak, amikor a gyerekeket erre kezdik tanítani. Hát persze, hogy oda lesz az örömteli éneklés. Egyébként van a sorrendiségre egy nagyszerű példánk, amiből megértést szerezhetnénk. Anyanyelvünket ugyanis az írás és olvasás ismerete nélkül kezdjük el beszélni. Csak később tanuljuk hozzá az elengedhetetlen „technikai hátteret”.
Jacob Collier minden szempontból kivételes. Állandó csodálkozást vált ki, mert nem értik, mit hogyan csinál. Nem értik megértését, azt, amitől mindent máshogy csinál. Szétszedik, elemzik hát. Zenehallgatók, jelentős professzorok próbálnak fogást találni a kategorizálhatatlan, hasonlíthatatlan, a megértéssel magának rengeteg szabadságot teremtő alkotót. Nem tudom ki indíthatta útjára a gondolatot és nevezte őt először a XXI. század Mozartjának? De rengeteg ellenérzést szül az azóta különböző megfogalmazásokban szalagcímekbe került állítás. Bárki volt is az, kemény magaslabdát röpített a levegőbe és mondhatom, elég sok jelentkező van leütésére.
Hogyne lenne.
A világ egyik legtehetségesebb élő muzsikusáról beszélünk. Jusson neki is egy kis rongálás, megkérdőjelezés. Valami, amitől az ő útja sem lesz olyan sima... Ilyen időket élünk, mondanák sokan. Nem. Ennyire zavaró a kimagasló tehetség. A józan ész követésével megszerzett, játékos könnyedséggel párosuló kivételes tudás, a lelkesedés. Az öröm. Az ő örömtelisége. Ami oly sokaknak zavaró. Márpedig ő maga örömteli - így mondja.
Nem lett missziója a zenén keresztül örömöt hirdetni, egyszerűen csak éli azt, amit teremt, amit ő maga történtet. Gyűjti az örömöt a zenehallgatásból akár, meg természetesen zenéi létrehozásából.
Énekel, zenét ír, a legkülönbözőbb hangszereken játszik, hangszerel, átíratokat készít, előad és valamennyit kivételes professzionális szinten. Quincy Jones aki útját vigyázza, managerként, promoterként is, csak zseniként beszél róla. Ő elég nagyformátumú egy másik ember, egy másik művész adottságainak észleléséhez, tiszteletéhez, támogatásához, nyílt hirdetéséhez.
Jacob Collier autodidakta. Majd tizennyolc éves koráig önmagát képezte, csak aztán ment zeneiskolába. Akkor is csak rövid időre. Azalatt elsősorban a zongorajátékát fejlesztette. S mert eközben is saját zenei világát kereste, saját módján fogadta a képzést, saját zenei nyelve és kialakított ritmusvilága szerint. Kiterjesztve azt az alapelgondolást, miszerint a zene a dallam, a ritmus és a dallamhoz rendelt, illeszkedő akkordok egysége. Sejtését követve a dallamok harmonizálásában újabb és újabb birodalmak felfedezésére indult – ahogy magyarázza. Egyre több módon megnyitva a komplexitás, a lehetőségek végtelen tárházának birodalmát. Közben hagyva magát is minden váratlanságával együtt meglepni attól, amit talált. Ezzel folyamatosan újabb megértésekhez jutott.
Ez önmagában is csodálatra méltó. Hát még ha tudjuk és abba is belegondolunk, hogy mindez amellett és annak ellenére történt, hogy édesanyja egy klasszikus képzést kapott hegedűművész, karmester, kamaramuzsikus, nagyzenekari zenész, aki emellett a kezdők tagozatán, a Royal Academy of Music professzora. Ámulatba ejtő, hogy fiát ennek ellenére nem terelte saját útjára, aminek nyilván minden milliméterét tökéletesen ismerte és ismeri, és mi sem lett volna ennél természetesebb. Helyette hozzájuttatta őt a zene saját nyelvként való értelmezéséhez, szabad kezeléséhez, az egyéni fogalmazás minden lehetőségéhez. Micsoda megértést mutat ez részéről! Megértést, ami szabadságot adott egy kisfiúnak, hogy saját megértéseinek szabadságához juthasson.
Az írás a Jelen hetilap 2022. május 12.-ei számában jelent meg: https://jelen.media/athallasok/jacob-collier-szabad-szarnyalasa-3214/
Katona Klári zenei ajánlóját itt olvashatod és hallgathatod:
Katona Klári
