Már kicsi lányként állandó mosoly volt az arcán, a ráckeveiek egyben biztosak lehettek, ha vele találkoznak, nem engedni el őket jó szó nélkül.
Amikor a világ még nem nyílt ki számára, már azon gondolkozott az eget kémlelve, hogy vajon máshol milyen az ég, hogy az az eső, ami rá esik, vajon máshol is esik-e, ami őt éri, az vajon máshol is éri-e az embereket?
Ha mások elmenekültek az eső elől, ő szaladt úszni a Dunába, mert tudta, olyankor a legcsodálatosabb az élmény. Élte az életterét, élte a várost, élte a kapcsolatokat.
Közben nem értette, a felnőttek miért mondanak egymásnak olyat, ami bántó, nem értette, miért mondanak egymásnak viccbe csomagolt rosszat. Nem értette, miért nem győz a szeretet mindenek felett.
És énekelt. A boltban a pulton állva, a nyaralásban egy zongora mellett, hallotta, értette, tudta a zenét. S mert így volt, kislányként már bérletet kapott a Zeneakadémiára, ahova egyedül utazott fel Ráckevéről.
Ahogy egyedül intézte azt is, hogy Budapesten járhasson olyan gimnáziumba, ahol végre zenét tanulhat. Csak azzal nem számolt, hogy ott már mindenki tudja az alapokat, mindenki tud kottázni, játszik hangszeren. A nehéz évek azonban nem letörték, hanem arra ösztönözték, hogy még jobban higgyen magában.
És hitt.
Hitt abban, hogy neki nem kell azt énekelni, amit mindenki énekel, nem kell elfogadni mindent, amit elé tesznek. Igenis meg kell találni az egyéni hangot, amitől ő Katona Klári.
Hitt abban, hogy ha a helye külföldön van, akkor külföldön van, menni kell. És ment. Nyert, újra és újra. Bejárva a fél világot, hazahozva annyi díjat, ami szinte elképzelhetetlen volt.
Hitt abban, hogy meg kell találnia a hozzá való zeneszerzőt, a hozzá való szövegírót, akkor is ha sokat kell tenni érte vagy sokat kell várni rájuk. Akár évekig is várt a megfelelő pillanatokra. Mert tudta, a létrehozás úgy teljes, ha minden résztvevője pont az, aki oda való. És egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy valamennyi alkotótársának kifejezze a nagyrabecsülését. A zenészektől a technikai segítőkön át, mindig, mindenkinek.
Hitt abban, hogy a közönség szeretetét másképp is viszonozni kell. Így hullhattak az égből az általa készített angyalkák a karácsonyi koncerten.
Hitt abban, hogy a minőségből nem szabad engedni. Ha kell olyan áron sem, hogy magára marad. Így aztán magára maradt. Ami megint nem letörte, hanem egy újabb magaslatba emelte. A magának írt zenék és szövegek mindegyike a kivezető utat mutatta, a jót szolgálta. Hiába érezte valamiről, hogy fáj, a dalba azt foglalta bele, hogy nem ott van a vége. Majd ott, ahol minden jó.
Hiszi, hogy az élet napos oldalán létezni az igazán éltető, hogy a bajból mindig van kivezető út, csak szándék és döntés kell hozzá. Hogy nem mindegy hogyan szólunk egymáshoz, hogy mindenki értékes. Hogy a másik felé fordulás nem időpazarlás, hanem előrevivő.
Hisz abban, hogy a szerelmet teremteni kell, 37 éven át tette rendületlenül. És mindenek fölött hiszi, hogy van boldogság.
Az átadás éltetőeleme. Ad, amit csak adhat. A zenén túl is.
Így születtek a könyvei, így gyűjtött sok millió forintot alapítványoknak, így lett vakvezető kutyája egy rászorulónak, otthona a barátainak, védelem a rászoruló gyerekeknek, törődés a barátoknak, a szülőknek, a családnak, biztatás a fiataloknak, dalok az óvodásoknak, zenei oktatóanyag iskolásoknak. Így lettek a rádióműsorok, az újságcikkek, a televíziós műsorvezetés, a podcastok.
Haladni akar, nem a múltban időzni. Ami megtörtént az már megvan, a része, birtokolja, szereti, de csak azon gondolkozik, mit mutathatna még meg.
Így aztán mindennap újra születik, mert tudja, másképp nem érdemes élni az életet.
Boldog születésnapot, Katona Klári!
Neked, aki védelmezel, támogatsz, felszínre hozod a rejtett kincseket, élhetőbbé teszed az életet, lényed átragyogja a legsötétebb pillanatokat és soha nem szűnsz meg szeretni azt, akinek a bizalmadat adtad.
Szabó Brigi
