– Megyünk? - kérdezte a fiú.
– Hm? - válaszolta a lány.
„Olyan helyes. Olyan finom az illata. Olyan jó a teste. Szépek a fogai. És ahogy hazafut a labdával… tiszta tesztoszteron. Most komolyan, tényleg az a lényeg, hogy hogy néz ki? Különben is, a cipője meg a körme… Mi van ha csak miattam öltözött ki? Meg kellene nézni a szobáját. De hogy jussak be oda? Azt hinné, hogy akarok tőle valamit. Meg mit szólna az anyja. Na, az mindegy is. Legalábbis remélem, hogy mindegy és nem anyuci pici fia. Tulajdonképpen meg, akarok tőle valamit, csak nem tudom, hogy tényleg akarok-e vagy csak kíváncsi vagyok. Még nem beszélgettünk semmi komoly témáról, felszínes az egész. Jézus! Nem is beszélgettünk. Azok az emojik, amiket küld, a felét nem értem, hogy mit akar. Miért nem lehet egyértelműen fogalmazni? Lehet, hogy nem tud helyesen írni? Vagy nem akar több időt rám szánni? Mit csinálok? Á, hagyom. Vagy meg is próbálhatom. De milyen témát hozzak fel neki? Esetleg a filmek, vagy a zene? Attól még lehet jó fej, hogy nem azt szereti, amit én, hát nem? Jó, de akkor meg hogy fogunk együtt filmezni? Vagy nem is kell együtt filmezni? Basszus. Ez annyira nehéz. Hívjam el egy kiállításra? Magamon is nevetek. Micsoda ötlet. Mi van, ha csak úgy lógni akar, és semmi komoly szándéka nincs. Persze, miért is lenne? Meg én sem akarok férjhez menni. Jaj, az apám… Hallgathatom majd a hegyi beszédet, hogy olyan fiút keressek, aki hozzám illik. Na, ő nagyon illik anyához. Mint egy ufó egy elefánthoz. De amúgy meg jól kijönnek, szóval nem is biztos, hogy illeni kell egymáshoz.“- Hmm? - hajolt közelebb a fiú. De megölelném… Megölelem."
– Hmm! - hallatszott a lány felől.
„Hú, de erőszakos. Nem bír várni? Nem kellene előbb megkérdeznie tőlem, hogy akarom-e? Persze akarnám, de akkor is. Kérdezze meg, nem? Vajon más lányokkal is ezt csinálja? Már ha van más lány. De miért ne lenne? Annyira helyes. És az a félmosoly a szája szélén. Úgy megcsókolnám. De persze nem szabad, mert mit gondolna akkor rólam? Hogy könnyen adom magam? Egy csók vajon könnyen adásnak minősül? Talán az őskorban. De most nem ott vagyunk. Akkor meg mehet a csók. Megcsókolom, lesz, ami lesz.“
– Hmmm! - sóhajtott a fiú.
"Ez jó volt. Remélem, máskor is csináljuk."
- Hmmm! - sóhajtott a lány.
„Ez jó volt. Remélem, máskor is csináljuk. Hű, nem mostam fogat. Lehet, hogy büdös a szám? Mitől lenne az? Jó az ízem? Jól csókoltam? Béna voltam? Nem volt túl rövid? Vagy túl hosszú? Sosem tudom, hogy mit csináljak a nyelvemmel. Vissza kellett volna húznom? Vagy túlgondolom? Á, nem lehet túlgondolni. Vagy mégis? Miért nincs mellettem valaki, aki tapasztaltabb, akinek feltehetném a kérdéseimet? Na, az remek lenne, ha valaki itt figyelne. Ez csak jön. Ösztönből, nem? Vagy a gyakorlás teszi a mestert? Hülyeség. Minek kellene gyakorolni azt, ami eleve bennem van? Mikor lettem ennyire bizonytalan? Anyám az oka. Biztos ezt mondaná a pszichológus ha elmennék hozzá. Hogy kora gyerekkoromban anyám valamikor mondott valamit, ami valahogy hatott rám, és most azt szívom. De nem megyek. Magamtól is tudom. Anyám az oka. Majd ha én is anya leszek, ezt biztosan másképp gondolom majd, de most még szabadon mondhatom. Anyám az oka a bizonytalanságomnak. Huh, máris könnyebben vagyok. Gyorsan megcsókolom megint. Hátha most jobban sikerül.“
– Hmmmm… - szakadt ki a fiúból.
"Bizsereg a testem. Ez jó."
– Hmmmm? - hallatszott a lány felől.
„Ennyire jó vagyok? Vagy ennyire kevés is elég neki? De most tényleg. Valaki! Segítség! Hogyan kell értelmezni egy fiú reakcióit? Annak, ami? Á, az nem lehet, biztosan több van mögötte. Akkor? Most mi van? Szeret? Ezen a ponton muszáj megkérdeznem magamat: nem lehet, hogy a dolgok azok amik, és nem kell a háttértartalmat kutatni? Nem lehet, hogy ami jó, az jó? Ami történik, az történik? Itt is most, ebben a pillanatban? Aztán lesz ahogy alakítjuk, de most, most van. Hogy van a dalszöveg? „Most élj! Most élj! Most szép! Most minden itt van, most! Épp most! Csak most van két karodban a most! S csak most, csak most jött, újra itt van. Most! Elfogadhatnád.“ Vajon ismeri? Tök szép zene. Olyan igazi. Megmutassam neki? Vagy too much? Vagy én vagyok too much? Hess a fejemből gondolatok, hadd legyek itt és most!"
– Hmmmmm! - szorította magához a fiú.
"Szeret?"
– Hmmmmm! - bújt hozzá a lány.
"Szeret?"
– Jó napot kívánunk, Tanárnő! - rebbentek szét.
– Hm - vetette oda foghegyről a nő.
„Jó hogy nem fekszenek össze itt az utcán. Hova lett a világ? Én ilyet sosem mertem csinálni. Nyilvánosan. Elbújtunk. Nem ártottunk senkinek, nem borzoltunk senkit, nem sértettük az erkölcsöket. Pfúj. Fiatalok. Szólok a szülőknek. Nem hagyhatom, hogy a szemem előtt paráználkodjanak. Meg majd mondom nekik, hogy menjenek el a templomba és gyónjanak. Anno én is mindig elmentem, és tessék, milyen tiszteletet érdemlő felnőtt lettem. Minden bűnömet meggyóntam és bűnbocsánatot nyertem. Na, nem volt sok bűnöm, de mégis, mindet meggyóntam. Rajtam aztán semmi fogást sem talál senki. Nézni rossz ami ma megy. Kitalálok valami büntetést nekik. Vagy menjenek és gyónják meg. Az működik."
– Hm - biccentett a tanárnő felé a pap.
"Hogy kiket fel nem vesznek tanárnak…Bocsásd meg Uram a vétkeit!"
– Hmmmmmmmmmmm - bújt a lány még jobban a fiúhoz.
"Hadd lássák, hogy hozzá tartozom. Bennünket nem fog elválasztani egy rosszalló pillantás. Összetartozunk. Egymásnak lettünk teremtve. Végül is a pap mosolygott. Az jó, nem? A tanárnő meg nem érdekel. Azt hiszi, nem tudjuk. De tudjuk. Attól, hogy nem mondjuk, mindenki tudja. Ennyi, döntöttem. Menjünk!"
– Hmmmmmmmmmmm - karolta át a lány vállát a fiú.
„Most élj! Most élj! Most lépj! Most minden itt van. Most! Épp most! Épp most! Épp most, a két karodba ér. A Most, hogy szóljon, szóljon hozzád. Most! Válaszolhatnál."
Szabó Brigi
